Tisztelt Látogatóim,
igyekszem e helyt ígéretem szerint minél több kultúrprogramról ill. egyéb, érdeklődésre számot tartó eseményről informálni Titeket. Mégis – ettől függetlenül – azt tanácsolom, kövessétek figyelemmel ezen oldal Facebook felületét is (aki rendelkezik profillal e közösségi portálon), mert vannak olyan, ottani megosztások, amik itt nem láthatók, és persze fordítva is. Azaz rendszerességgel itt is várlak Benneteket, mert a már telepített, de még igazán nem működő hírlevél folyamra csak itt lehet feliratkozni, és itteni posztokat kommentálni. Evvel hozzájárultok az oldal népszerűsítéséhez és olvasótáborának növekedéséhez.
Fotó: BorArtRoom Facebook profilkép
Fotó: BorArtRoom web profilkép
S miért? Mert nem tettem le arról, még, ha egyelőre korlátozott létszámmal is, s e miatt, e témában, az információkat begyűjtendő, sok munkával is járóan, hogy a főoldalon is megfogalmazott terveim szerint, BorArtRoom ne csak egy ilyen jellegű oldal legyen a sok közül, hanem legyen arculata, s mindenki tudja, mire számíthat, ha ide fellátogat… s akár egész évi kultúrális programigényének kielégítését ezen oldal információival, s abból nyert impulzusaival oldja meg, a saját örömére és a portál elismerésére.
S ugyancsak miért? Mert a szocialista rendszerben az állam diktátuma miatt a kultúra területén jobbára csak ahhoz juthattunk hozzá, amit Ő nem ellenzett, nem tiltott, kvázi engedélyézte, és megítélése szerint a fennálló társadalmi hangulat felforgatására nem jelentett veszélyt… ez még akkor is így volt, ha egyébként, ott “fenn” igyekeztek liberálisok lenni. Az viszont igaz, mert az akkori társadalmi rend, hogy a nyugathoz képesti inséget, az ebből fakadó jelentős különbséget ellensúlyozza és legyűrje a feszültségeket, amit lehetett, dotált, így a kultúrát is. Ezért volt, hogy – nem eredeti értékén (ami persze, jó volt a kis pénzű lakosságnak) – szinte fillérekért mentünk moziba, színházba (igaz az is, hogy ezért nem várhattunk el minden részletre kiterjedő minőséget… őszintén szólva, akkor még nem is nagyon ismertük fel, mit jelent ez: azt kaptuk, ami ebből kijött, még akkor is, ha töméntelen világszínvonalú művészünk volt, akik egy olyan színházhoz tartoztak, ahol helyi párttikárként az állam lépten-nyomon rajtuk tartotta a szemét), vagy a világirodalom gyöngyszemeit olvashattuk “olcsó könyvtár”-ban (3,- Ft-os, puha kötésű kiadványok által). Nincs mit takargatni, hozzászoktattak ehhez bennünket, elkényelmesedtünk és a művészekért való fizetséget nagyon alacsony szintre tettük, mi magunk is… ám amikor megtörtént a ’89-es fordulat, és a film, a színház és a könyv a valódi értékén próbált bennünket levenni a lábunkról, nemet mondtunk, sőt ellenálltunk… mert elszörnyűlködtünk az új tarifákon, amit már érthetően a piacgazdasági, kapitalista szemlélet határozott meg, egyre markánsabban. Így aztán a kultúrától, még, ha lelkünkben az iránta való igény nem is szünt meg, kissé távolabbra léptünk, olykor már egyre messzebbre, mert meg kellett élni, a fizetést beosztani… és számláinkat (amik régebben – szintén a szociális védőhálónak köszönhetően, még alacsonyabb béreinkhez is viszonyítva nagyságrendekkel kisebbek voltak) kifizetni. Ezért aztán a kultúrát a régi reflexekből adódon, kézen-közön, gagyi módon próbáltuk megoldani, amiben gyakorta nem volt köszönet, színvonal meg pláne.
S megint csak miért? Mert akik a rendszerváltásnak nevezett társadalmi ideológia előtti években születtek, hozzászoktak a látszólagos jólét alatti nincstelenséghez, a nékülözéshez, a túlélési praktikákhoz, a “pult alól van efektushoz”, az ügyeskedéshez, a sefteléshez, vagy, ha nem ezt az utat választották, a spóroláshoz, leginkább a gyomron és a kultúrán, mert az volt a legkevésbé látványos. Hisz ki tudta, otthon mit eszünk, s megyünk-e színházba… de cipő és ruha kellet, azt nem tudtuk kivédeni… azt mindenki látta vagy az utcán, vagy a munkahelyen.
Hát így jutottunk el napjainkig, s ahhoz a már kimondott és megfogalmazott igényhez, hogy kultúra nélkül nem tudunk létezni, hozzánk tartozik, mint a levegővétel. Az ember pont ettől az ami, a civilizációnk része. Ősünk már a barlangok falain is “művészkedett”, doppingolva magát a sikeresebb vadászatra, vagy épp annak stressze levezetéseként, esetleg a harci szellem növelése érdekében, a tábortűz körül “muzsikált, kurjongatott vagy épp ropta”, persze, akkor még “zsigerből”, nem tudatosan. De így vagy úgy… fejlesztette magában e képességet egyre magasabb szintre. Számomra minden ember művész, mindenki tud valamit, amit a másik nem, mindenkinek van valamire képessége, s így a habitusától függően van, akiből profi lesz, van, aki meg “csak” műélvező… ám ő más területen lesz hasznos, olyanon, amire épp a profinak van szüksége, s meg is fizeti, mint ahogy Ő is elvárja hogy Ő is el legyen ismerve anyagilag. Ezt az oldalt azért is hoztam létre, mert lépten-nyomon számtalan tehetséges magyar emberrel találkozom, Akit még nem ismer a nagyközönség, és remélem, nem hiú ábránd, hogy ebben valamit tehetek. Segíthek abban, hogy tudjanak Róla, és segíthetek abban, hogy Rá is találjanak… azaz, hogy Művész és Publikum egymásra leljen. S mert már a dolgok lassan a helyére kerülnek, így az alkotó tudja az értékét, a néző pedig, hogy ez mibe kerül… és ennyi, nem több… azaz mindenki tudja, mit “kell” adni és kapni, pro és kontra.
Többször is hangsúlyoztam már, számomra a kultúra égisze sok mindent lefed (mert számos terület a civilizált ember életének szerves része), ezért van, hogy több felöl megközelítve “tudósítok” olyan eseményekről (akár frissen, vagy épp visszatekintve), melyek számomra gondolatébresztőek és közreadásra érdemesek. Még, ha van is szubjektív véleményem az adott témáról, hiszen a saját személyiségem, szellemiségem is meghatározza a “tálalás” módját, igyekszem a saját felfogásom senkire nem ráerőltetni ezen írásokban, attól meg különösen tartózkodom, hogy olyan, kötelező érvényű hangvételt alkalmazzak, ami bárkit is bármiben minősít, sért. Ezen véleménynyilvánításokban, akár hosszabbak, akár rövidebbek, törekszem érthető, világos, választékos írásmódot használni, fenntartva annak lehetőségét, hogy inspiráljak, vagy mást is kommentre ösztökéljek.
Egyszóval, Aki ide téved… érezze jól Magát, és nyugodtan hallassa a hangját: Streit Gábor Bora
Azért én emlékszem kiváló színházi előadásokra, fergetegesen jó filmekre. Inkább az volt a sajnálatos, hogy hazai művészeink a nemzetközi mezőnyben nem nagyon mérethették meg sem magukat, sem a produkciókat.
Mostanság épp a Minden lében két kanál sorozat egy-egy epizódjával múlatom esténként az időt. Innen nézve, az is teljesen bárgyú sorozat, nevetséges technikai megoldásokkal. Igaz, politikai üzenetet nem hordoz.
A “kultúra nem árú” szlogen valóban mélyen beépült. De azt hiszem, sokkal többet árt könyvkiadásnak, filmgyártásnak, zenekiadásnak az, hogy az interneten minden már a megjelenése előtt ingyenesen letölthető, és ezt a közfelfogás nem tartja tisztességtelennek, pedig ez is a lopás egy fajtája.
Ha már az Olcsó Könyvtár sorozatot említetted. Esetleg egy könyvajánló rovat?
Köszönöm a hozzászólásod!