A FINA Vízes VB mellett, de annak egyáltalán nem ármyékában, inkább vele párhuzamosan egy másik jelentős nemzetközi sportesemény is volt Magyarországon, az EYOF, ami tulajdonképpen európai ifjúsági olimpia, míg a másik, világméretű, felnőtt sportolókat felvonultató verseny, két helyszínen, a fővárosban és Balatonon.
Ha a megint sikeresen, immár 32. alkalommal lebonyolított mogyoródi Forma1 autóvertsenyt is ideszámítom, ami szintén az előző hét végén zárult, noha itt nincs magyar versenyző, akkor minden önteltség nékül, de mégis büszkén elmondhatjuk, Magyarország kiteszi a szívét a Világért és nem vall szégyent, olyannyira nem, hogy, amit vállal, túl is teljesíti. Ezt pedig nem mi mondjuk, hanem a külföld, mert a reakciókban első sorban onnan jön az elismerés. Ezért is beszélhetünk erről bátran, kizárva az öndícséret, amire ugyanis, ahogy szokták mondani, büdös… és hozzáteszem, tévútra is visz. Nyilván nacionalista felhangot sem szeretnék generálni, de azt mindenképpen érzékeltetni kívánom, hogy a magyarokra oly jellemző alacsony szintű önbecsülést, és pesszimizmust ideje lenne végre a sutba dobni, és egészséges önbizalommal előre nézni… hisz lépten-nyomon bizonyítunk, amit mindenki észrevesz, csak mi magunk nem.
Valahogy nem jól szocializálódtunk… aminek azt hiszem, ’89. előtt születettek, pontosan tudjuk az okát. Sajnos, ez azért olykor-olykor visszaköszön, és pont a legrosszabbkor. Valószínű, talán ez is oka annak, hogy ha már csak az “i”-re kéne feltennünk a pontot, mégis elbukunk, elvesztünk egy fontos mérkőzést, hazai közönség előtt rövidzárlatot kapunk egy döntőben, ahol azt követően futhatunk az eredmény után, és a végkifejlet borítékolható… pedig két legyet üthetnénk egy csapásra… először is magunknak szerezhenénk meg azt az életre szóló élményt, ami nem biztos, hogy még egyszer visszatér, másodszor pedig még több embernek adhatnánk hitet és örömet, ami még jobban egybekovácsolja a nemzetet.
Miért fontos ez? Mert régen háborúztak az országok, manapság “sportolnak”, azaz az ilyenféle “csatákban” tudunk edződni vagy végzetes sebet kapni. Persze lehet azt is mondani, ilyen a sport… mert egyébként, ilyen is… nem lehet mindig csak nyerni, sőt, talán pont egy kudarcból tudunk a legtöbbet tapasztalni, okulni, tanulni… hogy a majd megszületendő győzelmet igazán tudjuk értékelni.
S miért jutottak ezek, a sikerek közepette is eszembe? Egyrészt, mert felnőtt versenyzőinknél jó párszor átéltünk már ilyen keservet, másrész meg azért, mert az EYOF-on ifjú versenyzőink rendkívűl sikeresen szerepeltek, valószínű, egyre inkább levetkezve a bénító sztereotípeket, vagy velük már nem is rendelkezve. Harmadrészt pedig azért, mert, ha egy nemzet ennyi adottság és tehetség birtokában van, akkor jobban kell hinnie magában, hogy meg tudja csinálni, mint ahogy az aktuális példák mutatják, kiválóan… ami azért nem elhanyagolandó, mert a jövőnk múlik rajta!
Forrás: net (képek)
A Vízes VB-hez hasonlóan itt is illik elmondani, hogy a versenyeken túl a szervezők a küzönség további szórakoztatásáról ill. a versenyzők kikapcsolódásáról is gondoskodtak különböző programokkal, rendezvényekkel.
Összeállította, szerkesztette: Streit Gábor Bora