Születés és halál… egymáshoz mennyire közel áll…
Nem gondoltam, hogy a második blogom pont az utóbbiról szól…
Ezt megelőzően még arról tudósítottalak Titeket, kedves Látogatóim, hogy létrehoztam e portált, ami régi, dédelgetett tervem volt, mely szolgája lesz a kultúrának… s miközben épp’ oldalam fejlesztésén ügyködtem, jött a döbbenetes hír, hogy Hajni nincs többé!
Görög Hajnalka személyes ismeretségét pont a kultúra iránti vonzalmamnak és fotómániámnak köszönhetem, ugyanis 2015. szeptemberének egy kellemes vasárnap délutánján, egy kedves Barátom által Seres Rezső emlékkoncertre kaptam meghívót, ahol több Fellépő közt Őt, és akkori énekes társát, Vanya Róbertet is egy csodás duett erejéig fotóztam.
Már akkor kitűnt előttem Hajni különlegessége és varázsa, de amikor Robi óvó segítségével színpadra lépett, és elkezdett énekelni, a Dob utcai pulpitus körül megállt a levegő, még a madarak is röptében maradtak… csönd szállta meg az utcát, a környező házak nyitott ablakaiból kikandikáló bámészkodók is elnémultak… és Hajni angyali hangja betöltötte a teret.
Akkor és ott tudtam meg, Hajni, fiatal kora és óriási tehetsége ellenére súlyos beteg… beszélgettünk, a bizalmába fogadott, én meg a szívembe zártam Őt. Azóta figyelemmel kísértem az életét, egy Hozzá közel álló jó Baráttól (Akinek igazából köszönhetem az akkori felkérést) és említett énekes Társától rendszeresen kaptam infót az állapotáról.
Több jótékonysági rendezvényen ott voltam és fotóztam, amit szerető Művésztársai szerveztek az Ő megsegítésére. Hajni, sajnos hanyatló egészségi állapota ellenére mindig kitett magáért, amikor csak lehetősége engedte, Ő is fellépett, és aktívan részt vett a programban Kollégái és Tisztelői nagy örömére. Semmit nem várt el ingyen… evvel honorálta azt a figyelmet és szeretetet, ami minden irányból áradt felé. Az a Rá jellemző, “hajnis féle” mosoly gyakorta ott volt szája szegletében, egyre halványabban csillogó szemei látványával, ami immár örökre megmarad emlékezetemben.
Legutoljára ez év február 4-én fotóztam Őt, egy dunai állóhajós jótékonysági rendezvényen, ahol több közismert Művész társaságában, örömömre, én is jelen lehettem, s itt Hajni még inkább odatette magát és énekével, bájával, egyéniségével, akaraterejével mindenkit levett a lábáról.
Meghívottai, a Vele együtt éneklő Kollégái és a jelenlévők szemében ugyanazt a boldog fényt láttam, amit magam is éreztem, hogy e törékeny kis nőember nem adja fel, küzd, nem panaszkodik, de élni akar.
Kb. 2 hete felhívott telefonon, majd ezt követően találkoztam Vele, és átadtam Részére a hajón általam készített, s immár kidogozott fotókat, videókat, amikért mérhetetlenül hálás volt… s ez nagyon meghatott engem. Utána elváltunk, én is mentem a dogomra, s Ő is… de mert a 6-os villamos megállójában az ellenkező oldalon majdnem szemben álltunk, még láttam Őt egy darabig, míg mindketten fel nem szálltunk a járműre… bennem ez a pillanat maradt meg utoljára Vele kapcsolatban, ill. a legelső, amikor kb. másfél éve láttam először.
Épp a héten gondoltam Rá, mi lehet Vele… segíthetek e a képekkel kapcsolatban valamiben, de közös Barátunk nem tudta Őt elérni, ezért Mindkettőnkön aggodalom vett erőt… miközben jött a mai, blogom elején említett szörnyű tény.
Hajni tragédiája keresztül húzta a tervemet… arra gondoltam, hogy adandó alkalommal fotóimból rendezek Részére egy “árverést”, azok számára, Akik megtehetik, hogy adjanak és a befolyt összegből szerettem volna Őt támogatni. De lehet, hogy még sem teszek le erről, csak ezek után máshogy, más formában… ám úgy, hogy ez valahogy mégis eljusson “Hozzá”!
Drága, Hajni, sokunk Kedvence… ha már Neked e Planétán csak ennyi idő adatott, mert ez volt a Te sorsod – nyugodj békében, nem felejtünk Téged… immár ott fenn kín és fájdalom nincsen… légy boldog, és gyönyörű hangodon most már Angyaltestvéreidnek dalolj.
Hogy Hajni felé még jobban áradjon a SZERETET, gyújtsunk egy gyertyát ÉRTE, érezze, hogy velünk van örökre!
