Ahogy reggel felébredtem és az abkakon kinéztem… az jutott eszembe, jó helyen vagyok, tényleg?
S a gondolatok nagy pelyhekben záporozni kezdtek a fejembe… és ez az írás megszületett bennem.
Nem is emlékszem ilyenre az elmúlt években… ugyanis napsugaras-verőfényes Karácsonyra ébredtünk! Nem hogy hó nincs sehol, de még csapadéknak sincs nyoma, minden száraz.
Aki ismer, tudja, “fénymániákus” vagyok, azaz örülhetnék is… végül is igen, de mégis egyik szemem sír, a másik nevet.
Valahogy hozzászoktunk a századokon át, ha Karácsony van e tájékán a Világnak, akkor tél van… hó, és legalább némi hűvös is. Ezellenben e nap még az őszt sem idézi, inkább a tavaszt, ami a naptár szerint még hónapokra van!
Igaz, én fázós vagyok, nehezen birom a hideget, pedig télen születtem (amit pár nap múlva ünneplek), ám a melegért oda vagyok, bár a tartós kánikulát sem viselem könnyen. Egy szó, mint száz, talán jobb lenne, ha lenne a tél hangulatából valamicske… de ez van, ezt kell szeretni… elégedjünk meg avval, ami van… úgy tűnik nem csak mi, magunk változunk, változik a Világ is körülöttünk… ez viszont állandóan.
Nos, ezen eszmefuttatásom konklúziója azonan mégis csak az… szippantsunk bele Karácsonyba, képzeletben és a valóságban karoljunk egymásba, nyissuk meg egymás féle is szívünket, akár családtagunk, rokounk, barátunk, akár nem ismerősünk! Talán már elcsépelt és közhely… “szeressük egymást, gyerekek”… de mégis igaz, biztos vagyok ebben! S, ha majd útunk végén mennünk kell, kizárólag egy számít, akkor már a pénz sem, bármennyi volt belőle… a SZERETET!
Akkor mindenki mindent megbán, ha olyat tett, és bocsánatért esdekel.
De miért kell megvárnunk ezt, gyakoroljuk még életünkben rendszeresen, és ne csak Karácsonytájt, pár napra!
Ha van tényleg Isten, Teremtő vagy valamilyen univerzumi “Nagy Főnök”, aki bennünket emberként azért alkotott, hogy adjunk, ne elvegyünk… most már ébredjünk fel, ne pazaroljuk erőnket valami tőlünk eredendően ellenkezőre!
Ám, ha még sincs ilyen – akkor is a tudomány által bebizonyított tény… hogy a pozitív gondolatok és tettek, jó hatással vannak a szervezetünkre, kevésbé ér el a betegség bennünket, kvázi a lelkünk egészsége szimbiózisban van a testünkével… el nem választható!
Leszögezem, nem vagyok én egy “bölcselkedő lámmegmondó”, csak egy érző emberi lény, aki lát a Világban, nem csak néz… s, ha már van egy ilyen képességem, örömmel megosztom ezt… s feltétetel nélkül szeretek, semmit nem várok cserébe… minden további a Másiktól függ, hogy áll e helyzethez… akár ünnep van, akár szürke hétköznap esetleg.
Forrás: net (képek)
Összeállította, szerkesztette: Streit Gábor Bora
