Húsvéti üdvözlet… avagy a keresztfától a húsvéti nyusziig!

Tisztelt Látogatóim, 

A Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, a Krisztus-központú kalendárium központi főünnepe. A Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. A valláson kívül is a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak. A Húsvétnak megfeleltethető, időben korábbi zsidó vallási ünnep (héber nyelven Pészah) az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepe volt. A Húsvét a Pészahhal ritkán esik egybe, mivel a Hold járása szerinti naptár és a két változó ünnep számításától függ. A Húsvét egybeesik a tavaszi nap-éj egyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, amelynek elemei a feltámadás, az újjászületés. A keresztény egyház szertartásaiban a hosszú ünnepi időszak átfogja a kora tavasz és a nyár elejei hónapokat. Az előkészületi idő a nagyböjt, amely Jézus negyvennapos böjtjének emlékére, önmegtartóztatásra tanít. Ezt a húsvéti ünnepek (virágvasárnap, nagyhét, nagypéntek, nagyszombat, húsvéti szent háromnap) követik, s a húsvéti ünnepkör a Pünkösddel zárul. A húsvéttól a pünkösdvasárnapig tartó időszakot húsvéti időnek, míg húsvét napjától a fehérvasárnapot megelőző szombatig tartó napokat Húsvét hetének nevezik.

Az angol Easter a német Ostern szóval együtt keresendő. Őse egy germán istennő, Ostara a tavasz keleti (angolul East, németül Ost) úrnője, ünnepe a tavaszi nap-éj egyenlőség idején volt. A magyar szó: húsvét, az azt megelőző időszak, a negyvennapos böjt lezárulását jelzi. 

(Csak egy megjegyzés evvel kapcsolatban, megint csak utalva – a már A magyar költészet napján is megemlítettekre hivatkozva – hogy milyen egyedi és különleges a nyelvünk, hiszen ezen ünnep kapcsán sem áll be a sorba, hanem azt saját kifejezéssel illeti!:)

A nyugati kereszténység húsvétvasárnapja legkorábban március 22–ére, legkésőbb április 25-re esik. (A keleti kereszténységben is ugyanígy van Julián(us) naptár szerint.) A következő nap, húsvéthétfő a legtöbb keresztény hagyományú államban hivatalos ünnep (2017-től Magyarországon, már a nagypéntek is.)

A Julián, vagy Juliánus naptár egy Caius Iulius Caesar által – Róma alapítása után 709-ben (Kr. e. 45-ben) – bevezetett naptár. Már az ókorban is igény volt arra, hogy az időszámítás legnagyobb egysége, az év olyan hosszú legyen, mint amennyi idő alatt a Nap a Föld körül (ma már tudjuk, látszólagosan) egy teljes kört megtesz. A Iulius Caesar idejéig használt naptár ennek a követelménynek nem felelt meg; egyre jobban eltért a Nap járásától, ami azt eredményezte, hogy például egy eredetileg tavaszi ünnep már nyárra esett. Ez a helyzet tette szükségessé az időszámítás újbóli és pontosabb szabályozását.)

A Julián(us) naptárban rendszeresen négyévenként következtek a szökőévek. Így 365,25 nappal számolt, pedig a valóságban ennél valamivel kevesebb ideig tart egy év, tehát nem 365 nap és 6 óra, hanem 365 nap 5 óra 48 perc és 46 másodperc. A hiányzó 11 perc 14 másodperc ugyan nem nagy idő, de amikor szökőévben eggyel több napot számolunk, már 44 perc 56 másodpercet ráadásként hozzátoldunk a számítandó időhöz. Végső soron tehát a Julián(us) naptárban 128 évenként egy felesleges nap keletkezik. Ezt úgy kell érteni, hogy az a Nap–Föld-helyzet, mely mondjuk az egyik évben március 7-ére esik, 128 év múlva már 6-án, újabb 128 év múlva pedig már 5-én előáll. Ez a szerény, de állandó csúszás az egyházi ünnepek kapcsán jelentett egyre nagyobb gondot. A Húsvét ünnepének időpontját ugyanis a niceai zsinaton úgy határozták meg, hogy az a tavaszi nap-éj egyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnapra essen. A tavaszi nap-éj egyenlőség időpontja akkoriban március 21-én volt, csakhogy e dátum is lassan csúszott 20-ra, majd 19-re és így tovább. Az évszázadok folyamán közben kialakult az egyházi naptár úgy, hogy a karácsonyi ünnepkör utolsó napja február 2-án volt (Gyertyaszentelő Boldogasszony), miközben hamvazószerda (azaz a nagyböjt kezdete) igen ritkán ugyan, de legkorábbi lehetőségként akár február 4-re is eshet. Ha a húsvét számításánál a nap-éj egyenlőség valós időpontját vették volna figyelembe, akkor ez utóbbi dátum lassan és igen ritkán ugyan, de mégis 3-ra, majd 2-ra is eshetett volna, ami azonban az ünnepek összecsúszása miatt nem volt kívánatos. Ezért továbbra is március 21. volt a húsvét számításánál a kiindulópont, ami így viszont már nem volt a nap-éj egyenlőség napja. E problémára kínált megoldást a Gergely-naptár.

A Julián(us) naptár bevezetésétől a 16. századig nagyjából 12 napos „túlszámolás” történt, amely a fentebb írt okok miatt egyre indokoltabbá tett egy újabb reformot. Mivel a csúszás leginkább az egyházi időszámításban okozott gondokat, az Egyház igényelte a változtatást. Végül XIII. Gergely pápa 1581 februárjában, azaz a mai átszámolás szerinti 1582 februárjában rendelte el az időszámítás kiigazítását és az új rendszer bevezetését, amit Aloysius Lilius olasz orvos, csillagász dolgozott ki, s Christophorus Clavius német származású jezsuita tudós öntött végleges formába.

Egyrészt úgy döntött, hogy a tavaszi nap-éj egyenlőség időpontját – mely a Julián(us) naptár szerint számítva akkoriban március 10-én következett be – vissza kell helyezni március 21-re, ahogyan az a niceai zsinat idejében volt. Ezért úgy rendelkezett, hogy 1582. október 4. után azonnal október 15. következzék, ami azonban nem változtatja meg a hetek napjainak rendjét (tehát 4-e csütörtök, 15-e péntek volt). Az első hónap a Január lett.

A másik intézkedéssel csökkentette a szökőnapok számát úgy, hogy a kerek százas évek közül csak 400-zal maradék nélkül oszthatóakat hagyta meg, mint szökőévet (ezért 1700, 1800, 1900 közönséges [365 napos] év volt, de 2000 már – 366 napos – szökőév). Ez a módosítás igazából azt eredményezi, hogy a négyévente a szökőnapokhoz toldott 44 perc 56 másodperces kiegészítések egy évszázad alatt 96 másodperc híján 18 órát tesznek ki. Az évszázad végén az utolsó négy évben keletkező nagyjából 23 és 1/4 órát nem tesszük össze szökőnappá, hanem ellentételezésként részben betudjuk az évszázad során összegyűlt 18 órát, míg 5 és 1/4 órát „átviszünk” a következő évszázadra. 400 év alatt ezekből nagyjából 21 óra többlet áll össze, amit a 400-zal osztható kerek százas évek február 29. éjeként „elhasználunk”.

Ez a rendszer tehát egyszerre igen pontos és a mindennapi gyakorlatban is kitűnően alkalmazható, de mégis hozzá kell majd „nyúlni”. A 400 évenként pluszban számított majdnem 3 órák ugyanis 8 ilyen ciklus alatt felduzzadnak egy szinte egész napra, azaz nagyjából 8 × 400 = 3200 évenként egy szökőnapot ki kell hagyni. Mivel ez a számítási rendszer 1582-ben indult el, erre a szökőnap nélküli szökőévre elsőként valamikor 4800 táján kerülhet sor (például 4784 vagy 4800 [ami a Gergely naptár szerint is szökőév lenne] közönséges év lesz). Ebbe az egyszerű matematikán kívül azt a két tényt is figyelembe kell venni, hogy Föld Nap körüli keringési sebessége nem teljesen állandó, és alig észrevehető mértékben ugyan, de csökken, így hosszú évezredek, tízezerévek, évmilliók múlva a naptári éveknek is hosszabbaknak kell lenniük.

A Gergely naptár szerinti átlagos év hossza 365,2425 nap, míg a tropikus év értéke 365,242198.

A Gergely naptárnál csak a Dzsalali naptár és a Maja naptár pontosabb, bár a Maja naptár csak bizonyos periódusok átlagában az, mivel az éves naptár önmagában sokkal pontatlanabb. Ennek a pontosságnak azonban már csak elméleti jelentősége van, a mindennapi életet a legkisebb mértékben sem befolyásolja. Mivel tisztában vagyunk a napév hosszával és az extra szökőnapok jelentőségével, azt lehet mondani, hogy a naptárunk tökéletesen pontos, csak nincs olyan természetes ciklus, amivel ezt le lehetne írni.

A Húsvét és a hozzá kapcsolódó ünnepek a mozgó ünnepek közé tartoznak, azaz nem esnek az év ugyanazon napjára minden évben. A Nap mozgása mellett a Holdétól is függ a dátum, ezért a Húsvét helyes időpontja e miatt gyakran vita tárgya volt.

Húsvéti népszokások: A locsolkodás magyar húsvéti hagyomány, mely szerint húsvéthétfőn hajnaltól kezdve a fiúk egy vödör vízzel locsolják meg az ismerős lányokat. A városokban, illetve napjainkban a finomabb formája az elterjedt, amikor kölnivel, illatos parfümféleséggel öntözik meg a lányokat, és a locsolóvers előadásával érdemlik ki a fiúk, a jutalmul kapott festett, hímes, vagy csoki tojást. A locsolóvers elmondása mellett (melynek sokféle hangvétele van), egyéb ilyenkor esedékes népi szokások is voltak, mint a vesszőzés, hajnalfa kirakás és a kókányolás. Egy legenda szerint, mikor Krisztus a keresztfán függött, előtte egy asszony, egy nagy kosár tojással állt meg imádkozni, és Krisztus vére rácseppent a tojásokra. Ezért szokás a húsvéti tojást pirosra festeni. A vallásos magyarázaton túl a piros szín nemcsak a vért, az életet, hanem, a menstruációs vért is jelképezi, mint a női termékenység jelét, és ezért a piros tojás szerelmi ajándék is lehet húsvétkor, válaszként a locsolásra ami a férfi termékenyítő mivoltára utal. 

Húsvéti gasztronómia: Amíg a Karácsonyhoz a halételek és a bejgli kötődik, addig ezen ünnepünkhöz a sonka, a kalács, és a főtt tojás. De mi ennek az oka?
A sonka szerepe mindenekelőtt a disznó háziasításának a története, és ez egészen a Krisztus előtti kilencedik évezredig nyúlik vissza. Mezopotámiában tartották először, érdekes módon pont ott, ahol ma vallási okokból tabunak számít. Egyébként az ember legősibb háziállatai közé tartozik. A régi hagyományok alapján ezúttal tovább finomították és szinte a tökélyre fejlesztették ennek elkészítési módját, így alakult ki a ma is ismert kötözött, pácolt, füstölt, friss levegőn szárított sonka, amely lehet disznócombból vagy tarjából (mely az állat  nyakhúsa, amit a legjobb ízű húsrésznek tartanak). Tehát amit ma sonkaspecialitásként jóízűen elfogyasztunk, azt nyugodt szívvel tekinthetjük egy több ezer éves fejlődés eredményének! A keménytojás (amely a majd később lent jelzet termékenységet is szimbolizálja), a sonkához, és mellé a torma, szintén a húsvéti étkezés része, melyet, ha igazán ízletesen akarunk elkészíteni, célszerű a sonka főzőlevében megfőznünk. Az ilyenkor asztalra kerülő kalács is ezen ünnepi étrend részét képezi, amelyet a katolikus vidékeken (esetenként a sonkával együtt) a templomban felszentelték. A kalács, mint húsvéti teríték, azontúl, hogy elfogyasztásakor a nagyböjt végét, és Krisztus testét is jelképezi, egyben népi tradíció, ugyanis ilyenkor azért is sütöttek kalácsot, hogy azt a  temető kapujában álló és imádkozó koldusok között szétosszák, nehogy a halottak hazalátogassanak. A koldusnak szánt kalács illetve alamizsna az elhunytak megvendégelésének módosult, keresztényi változata.

Húsvéti jelképek: A barka bolyhos virágainak különleges gyógyerőt tulajdonítottak a régiek. Ha a családi tűzhelybe dobták, megóvta a házat a bajoktól, lenyelve pedig gyógyszerként elmulasztotta a torokfájást, ami a húsvét körüli, átmeneti időjárásban gyakorta előfordulhatott. A bárány a legősibb húsvéti jelkép, eredete a Bibliában keresendő. Az ótestamentumi zsidók az Úr parancsára egyéves, hibátlan bárányt áldoztak, s annak vérével bekenték az ajtófélfát, hogy elkerülje őket az Úr haragja. A húsvéti bárány Jézust is jelképezi, s Krisztus előképe volt, melyet a zsidók Egyiptomból való kimenetelük alkalmával ettek, és amelyet nap, mint nap feláldoztak a jeruzsálemi templom oltárán. Az Újtestamentumban Jézus Krisztus az emberiség megváltására jött a földre: “Krisztus a mi bárányunk, Aki megáldoztatott érettünk”. A másik állat, ami Húsvét ünnepéhez kötődik, a nyúl, amely a Mikuláshoz hasonlóan a gyermekfolklór része, mert hisznek a húsvéti nyúlban, amely tavasszal, általában húsvétkor, titokban, mint a Mikulás, ajándékot hoz nekik. Ez tipikusan nyugat– és közép-európai hagyomány, Magyarországon is régi tradíció. Itthon, és többek közt az Amerikai Egyesült Államokban, általánosan ismert hagyomány a húsvéti fészek készítése, az ajándékok és a húsvéti tojások számára. A húsvéti nyúl egyes források szerint a 16. századi Németországban vált a keresztény ünnepkör részévé, itt készítették az első kosárfészket és később az első édességből készült nyulat. További két kis állat is, a csibe és a kiskacsa szintén húsvéti szimbólumnak számítanak, és az újjászületésre utalnak. A keresztény kultúrkörben elterjedt szokás a húsvéti nyulat ábrázoló képeslapok küldése. Húsvét előtt az áruházakban slágertermék a színesbe csomagolt csokoládé nyúl és tojás és a plüssnyulak. A nyúl, ahogy a tojás is, már az ókor óta termékenységi szimbólumok: mivel a nyulak nagyon sok utódot nevelnek fel, a tavaszi napforduló idején a föld megnövekvő termékenysége jelképének tartották őket.

(Forrás: www.wikipedia.hu, www.blog.xfree.hu, www.nosalty.hu, www.husvet.hu, www.katolikus.hu, www.favoritpekseg.hu, www.sulihalo.hu, www.ovoda.webnode.hu – fotógrafika: Streit Gábor Bora)

Mindenkinek, Aki ezt olvassa, boldog ünnepeket kívánok… melyet szeretettel készítettem – megvilágítva Húsvét ünnepének kultúrtörténetét, keresztény (egyházi és népi) hagyományait és szokásait!

Streit Gábor Bora & BorArtRoom