E NAPON PONT AZT ÜNNEPELJÜK, AMIÉRT E PORTÁLT LÉTREHOZTAM: A KULTÚRÁT…
…s mert én magyar vagyok, ez első sorban a mi kultúránról szól… de természetesen az egyetemes (világméretű) kultrát sem vetem el!
Az 1989-es rendszerváltásig a kultúrát szinte fillérekért (könyvek, színházjegyek, egyéb kiadványok) meg lehetett kapni, igaz, olykor erősen irányított volt a szocialista állam által. Mégis, valljuk be, el voltunk kényeztetve e téren. Aztán ahogy piacgazdaság lett vagy némelykor “aki kapja, marja”, az erre való igény erősen visszaesett, és a színvonal is devalválódott… amitől művész és közönség igencsak szenvedett. Napjainkra azonban úgy tűnik, ha lassanként is, de kezd a kultúrának újra elismertsége és értéke lenni, és egy-egy nívós esemény megtekintéséért kezdenek az emberek akár mélyebben is a zsebükbe nyúlni.
Én, aki “művészetmániás” vagyok, ezt egyre nagyobb örömmel tapasztalom és ennek hangot is adok. Számomra a legnagyobb érték, ha valaki felfedezi magában a tehetséget, és rájön arra, ezt bármilyen produkció vagy alkotás keretében – másnak, akár örök élményt szerezve átadhatja. S teszi ezt alázattal, művészete és közönsége felé, miközben Ő is a piacról él, általában pénzért. Ám, ha ebben ott van a minőség és minden, ami a közönségnek kedves… akkor nem sajnálják ennek ellenértékét Tőle az emberek. Tudomásul kell vennünk, és ennek is a helyére kell, hogy kerüljön (mint, ami a Világ sok pontján teljesen természetes)… hogy ez is egy üzletág, mint a mezőgazdaság vagy az autógyártás – és még sorolhatnám.
Az a zenész, színművész például, aki diplomát szerez, hosszú éveken át tanul, képezi magát, szabadidejében gyakorol, hogy a legtöbbet és a legjobbat adja… ha majd színpadra állhat, és sok-sok ember aznapi estléjét megszépítve olyan emlékkel lelkében mehet a nézősereg haza… amit semmi más nem adhat meg neki. Ezért is mondom, igenis becsüljük meg művészeinket, ismerjük el Őket, és fizessük is meg. Lyukas zsebű alkotó, mert neki is valahogy meg kell élnie, ha ennek megoldása miatt gondterhelt, nem biztos, hogy olyan teljesítményre lesz képes, mint amit a szakma vagy a közönsége elvárna Tőle.
Számomra a Kultúra legalább olyan fontos, mint a levegővétel, nem élhetünk nélküle… az oxigén a testünknek fontos, a kultúra pedig a lelkünknek, a szellemiségünknek, a hagyományainknak, nemzeti öntudatunknak, jövőbe vetett hitünknek, gyermeikeinknek, utódainknak… fennmaradásunknak, hiszen nélküle ugyanúgy halottak lennénk! Ezért hát igenis és egyre jobban éljenek és virágozzanak a Művészetek, hogy mi is élhessűnk és művelődhessünk, ami mindenek eredője és végszava!
De miért is pont e nap az, amelyet idestova már 29. éve ünnepelünk?
Összeállítota és szerkesztette ill. fotógrafika: Streit Gábor Bora
Forrás: Gellérthegyi Sziklatemplom
