Újabb filmes siker és Oscar-díj jelölés!

ISMÉT MEGTISZTELŐ ELISMERÉS RÉSZESE A MAGYAR FILMGYÁRTÁS!

Az Enyedi Ildikó rendezte Testről és lélekről-t is (opertőr: Herbai Máté, főszereplő: Borbély Alexandra) beválasztották az idén (a téli olimpiai miatt) március 4-én megrendezendő Oscar-díj átadó gála, “Legjobb külföldi film” kategória győztesének várományosai közé.

Már az is rendkívül megtisztelő, hogy elfogadták a fim kandidálását, és felkerült a szóba jöhetők listájára, ám az, hogy a szakma döntése alapján be is jutott azon jelöltek közé, akik közül lehet akár nyertes is, mely bizonyítja, hogy ismét képesek voltunk olyan filmet készíteni, amire odafigyel a Világ, és méginkább ráirányítja a fókuszt Magyarországra, és az itteni komoly törekvéseket elismerve a művészetek támogatását illetően.

Ez is azt igazolja, hogy a rendszerváltást követő években háttérbe szoruló kultúra újbóli felfedezése, és egyre hathatósabb támogatása igenis kifizetődő… ami nem csak pénzben mérhető, vagy nem azonnal, hanem presztizsben is. Ez pedig később hozhat komoly bevételt az országnak, hiszen ránk kíváncsiak lévén, egyre jobban emelkedik a hazánkba látogató külfödiek száma, ami jelentős többletet generál az idegenforgalomnak, a felénk irányuló turizmusnak! De a kettő hogy függ össze? Hát, úgy, ha valakiről, valamiről, valamiért egyre több szó esik a Világban, az érdeklődést kelt, azt mások látni akarják, és lehetőleg a helyszínen, testközelben… ez ennyire egyszerű.
Egy bennünket érintő nagyon közeli példa ezt tökéletesen alátámasztja. A tavaly Magyarországon zseniálisan megrendezett Vízes VB. töméntelen mennyiségű ideutazót vonzott, és nem csak a versenyek, hanem a hozzájuk kapcsoló, szintén hasonló számú kukturális program és egyéb események. Budapest varázslatos panorámjáról, hangulatáról és a külfödiek által egyre közkedveltebb romkocsmáiról, pubjairól már nem is beszélve.

Egykoron Magyarországon és így a fővárosban is temérdek, önálló mozi volt, fillérekért lehetett mindenféle filmet látni. Aztán ezek a digitális kor ránk köszöntével és a piacgazdaság megjelentével, sajnos megszűntek, lettek Multiplex filmszínházak, amik nagy, jelentős tömegeket vonzó bervásárló központokba költöztek be, vagy, ha megmaradtak csak “mozinak” (lásd: Corvin), közvetlen közelségükbe települt egy szupermarket (lásd: Corvin pláza).

Miért volt akkor kevésbé költséges ez a féle kikapcsolódás, és miért pont mozi? Mert “mozgó” volt (régen így hívták azt a helyet, ahol az embereknek szórakozás gyanánt és valamilyen társadalmi esemény kapcsán vetítettek, s “néztek, mint Jani a moziban”, azaz hangos mozgó kép volt, amit a saját szemükkel láttak), és mert akkor még film volt a nyersanyag, ami nagyságrendekkel olcsóbb volt a mostani technikánál, s mert Európa ezen részén, és így nálunk is, az akkori szocialista állam nagyon dotálta a kultúrát. Nyilvánvalóan azért, hogy a dolgozókat, azaz a munkában megfáradt “elvtársakat” – kik ilyenre vágynak a műszak után vagy hétvégéiken – “elringassa”, hogy a nem túl magas fizetésük ellenére is megengedhetnek e féle időtöltést maguknak… s így elégedetlenség nincs, mert mozi van. Tudom, eléggé leegyszerűsítem ezt, de több évtized távlatából valahogy ez a magyarázat nekem az akkori álságos korra, ami után olykor nosztalgiánk van.

A múlt század elején mekkora szenzáció volt, mikor megjelentek a közönségcsalogató (burleszk szerű, és a mai szemmel kissé már nevetségesnek tűnő, fekete-fehér) néma filmek – felirattal vagy nélküle, általban a helyszínen hozzáadott zongorakísérettel.
Aztán mindinkább természetesek lettek a hangos filmek, majd evvel párhuzamosan a technológia színesre váltott, elmaradtak a feliratok, és az adott nyelvre szinkronizálásra kerültek, hogy az egyre nagyobb számú közönség még jobban élvezhesse a mozit… de a film nyersanyag megmaradt.

És mennyire belénk ívódtak az ebben a korban keletkezett szavak, és olykor más értelmet is nyertek. Ha azt mondjuk valakire, hogy vetít, valószínű, nem mozigépész, hanem füllent, lódít… ki vagy túlszínezi a valóságot. Az említett “néz, mint Jani a moziban” szólás pedig arra céloz, hogy az illető kerek szemekkel rácsodálkozik valamire. Ha pedig később valakitől azt kérdeztük, láttad már ezt a filmet? Átadtunk neki egy videókazettát, még később egy CD-t, DVD-t, és nem vittünk neki filmvetítőt, több tekercs filmmel. Manapság ezt már egy külső tárolóra is – pendrive vagy winchester – fel tudjuk tenni, de a szó – ha nem egy rövid videót, klippet értünk ez alatt – mint film, megmaradt. Mindenki pontosan tudja, hogy ez immár egy digitális eszközzel rögzített alkotás, amit azért készítettek, hogy még több ember, még nagyobb helyen láthassa egyszerre, a Világ bármelyik pontján, esetleg televízión át, otthon, a saját lejátszóján, a saját lakásában, vagy ugyanitt, számítógép által, akár online.

Szóval, nagy utat tett meg a filmgyártás a kezdetektől… immár a képi és hanghatások, azaz a látvány, és még inkább a miliő került előtérbe, amiért így lényegesen magasabb árat lehet a moziba vagy a multiplex filmpalotába járóktól kérni, pláne egy megvásárolható és hazavihető DVD-ért. Szóval, sokkal költségesebb egy ilyen program, főleg egy több tagú családnak, ahol a gyerekek szívesen veszik, hogy kényelmes fotelokban, a film alatt még pattogatott kukoricát is ehetnek, hozzá kólát kortyolva. Ha tetszik, ha nem… óriási biznisz a mozi, a film – ahonnan olyan világsztárok, dívák és macsók “teremelődtek ki”, akikre szinte Istenként tekint a közönség, és óriási reklám és marketing értékük miatt, egyeseknek szinte már csillagászati a gázsijuk.

Még pontosan emlékszünk a magyar filgyártás aranykorára, a harmincas-negyvenes évekre – Kabos Gyulára, Latabár Kálmánra, Jávor Pálra, Karády Katalinra és még sorolhatnám, ahol főleg vígjátákok készültek, aztán a II. világháború utáni “ezüstkorra”, ahol inkább a komolyabb hangvétel ill. az akkori ideológia lelkesítő mozijai domináltak, ezt követően pedig a megjelenő művészfilmek között a Jancsó Miklós rendezte alkotások vitték a prímet, amiket nem mindig és mindenki értett, de nemzetközi szinten elismertek és keresettek voltak.  Aztán a rendszerváltással, az egyre nagyobb pénztelenség folytán szinte leállt a magyar filmpar és elkezdtük ajnározni a külföldről, tömegében behozott, sokszor nevenincs, “csitt-csat-dírr-durr” filmeket, és lementünk egy olyan színvonal alá, ahonnan már nem volt lejjebb.

De visszatérve a kezdetektől a jelenkorra – közben egy kis kortörténetet is felidézve – értékelendő, hogy napjainkra újra magára kíván találni a hazai filmes szakma, mert a közönségnek van szükséglete az igényes alkotásokra, és már nem csak az ambíciókat támogatja, hanem a produkciókat anyagilag is finanszírozza. Minden bizonnyal ennek is köszönhetők az utóbbi évek jelentős, nemzetközi, magyar sikerei a mozikészítés piacán (aminek ez évben is, és ismét a kapujában állunk). Ám, ha már itt tartunk, elevenítsük fel ezeket!

Tőlem már előre is egy “biglájk” a filmnek!

Öszeállította, szerkesztette: Streit Gábor Bora